Diszkográfia

 

Tükrök 2013 - Nail Records.

 

A felvétel a SuperSize Recordingban készült

Keverés, master: Varga Zoltán

Dob, gitárfelvételek: Péter Nagy Miklós

Grafika: Faragó Péter

Köszönetet Mondunk: dr. Iváncsics László , Füredi Kornél, Winkler Károly, Baker Zoli, Péter Nagy Miki, Takács András, Tóth Casket Balázs, Németh Barni, Knausz Péter, Klauser Róbert, Schnitzer Service, Faragó Flynn Péter, Szentmiklósi Dániel, Hartmann Kristóf és a Hammerworld.

 

Még egy lépés

Üvölt a szél, tépi testem , a lábam oly nehéz
Jég bordáimat feszíti szét, szemem pislákolva néz.
Kiáltanék, de nem tudok, a hangszál néma jel
A hómezőn egyedül járva, senki nem felel.

Még egy lépés, egy utolsó mély légzés
Megfagy bennem a vér, Nem győzhet a jég!

Az utolsó erőmet mozgósítom, de a hó már eltakar
Életem Istenre bízom, Ő tudja , mit akar.

Megmozdulnék, de nem tudok, a testem nem felel
A cél előtt egy lépéssel, a fagyban estem el...

Uram, várlak rég!

Meghalt a szív

Érzem, nem járja át testemet a vér
Érzem a lelkemet, eltakarta az éj.
Választ nem várok, választ rég nem találok
Érzem, meghalt bennem a fény. 

Érzem, ha ellenállok, elsodor az ár
Érzem, ha nem küzdök, úgyis nagyon fáj.
Még egyet dobban, még egy utolsót dobban
Meghalt a szív, fagyott a száj. 

Érzem hát, itt vagyok, ez a vége
Lényem átszellemülve tart a fénybe.
Más lét ez, rég nincsen támasz,
Más a kérdés, más a válasz,
Béklyóm, a múlt feszíti szét! 

Érzem, hogy ez lesz majd, az utolsó utam
Érzem ez rögös lesz, halálos futam
Még egy utolsó, még egy utolsó légzés
S a lélek járja már utam.

Nem érzek szenvedést, a kín már messze jár
A múltat öleli át, egy összetört pohár.
Búcsút nem várok, majd egyszer rátalálok
Meghalt a szív, így nincs tovább... 

Sikoly

Sűrű erdő mélyén, ott ahol a sötétség árnya él
Félelem magába zár.
Arc nélküli emberek, halloták léptedet
Intenek, valaki vár.

Elfutnál, rohannál, nem tudsz rég
Kiáltassz, sikoltassz - nincs kiért!

Út végén templom, a tetején fekete Acélkereszt,
Ma Te leszel az áldozat!

Szemeid becsuknád, csak könnyet szór
Arc nélkül, csuklyában- hát így szól:

Nézzél fel az égre kérlek,
Kiáltsd azt, hogy kell az Élet
Ha nem sikoltassz, nem hall itt senki
Áldozatként, fogsz meghalni...

Villan a tőr is, lassan torkodat elvágják
Hátadon meleg vér csorog.
Tökéletes Sikoly, Ők csak igazán ezt várják
És szíved, még mindig dobog.

Egy hang sem, hagyja el ajkaidat,
Kiáltassz, vagy hordod - Láncaidat!

Akkor majd nem jön érted,
Azért, mert az eget kérted.

Sorsfélhomály

Lábak nélkül is jól tudod, nyomodban jár.
-Rettegsz talán!
Kezek nélkül is szorítja, fogja a szád!
- Megfojt ma már!
Néma ajkakkal suttogja, Ő hát a vég.
-Ellenállni nem tudsz mégsem!
Süket fülekkel hallgatja lelked, hogy ég!

Vak szemekkel is kémleli tetteidet.
-Rettegsz talán!
Megállt szívvel is hajtja vérsejtjeidet!
-Megöl ma már!
Szárnyak nélkül is, magasból csap majd le rád.
-Ellenállni nem tudsz mégsem!
Körmök nélkül is, tánca a húsodba vág!

Amíg élek én, addig küzdök még,
Hogy a lelkemben szétszakadt álomkép,
Mint egy erős vár, majd újra összeáll,
Nem győz le a Sorsfélhomály!

Belülről támad, mint beteg kór, tested falán.
-Rettegsz talán!
A rendszer összedőlt, egyensúlyt dönt a homály!
-Megöl ma már!
A lelkiismeret, egyetlen esélyed lesz.
- A sötétség, nem győzhet mégsem!
A sors sötétjébe, egy szikrázó fáklyát tesz!

Maradj

Láttam már mindent, amit az ég adott
Érzem már régen, többet nem adhatott.
Érintésed, lágy szellő a fán
Csókjaid ízétől, hűs tavasz könnyétől,
A tenger vérétől, megszépül a világ...

Kezed kezemben, mint riadt délibáb
Úgy alszik némán, mint szelíd óriás.
Pillantásod, izzó fénysugár
Ajkaid ízétől, nyári nap fényétől,
Kék folyó cseppjétől, megszépül a világ...

Még nagy út vár rám, és ha elkísérsz
Tudnod kell, hogy a vágy még bennem él.
Hinned kell - Soha, soha nem hagylak el!

Talán túl szép ez, talán mind nem is igaz
Bántottuk egymást, a harag nem jó vigasz.
Melletted élek, lassan 10 éve már
Szavaink súlyától, vak hazugságoktól,
Örökös vitáinktól, meghal így a világ...

Hinned kell - Két karom átölel!

A legnagyobb ajándék, mit adhatott:
Egy gyönyörű Gyermekkel, megáldatott.
Enyém vagy, nem adlak, velem maradj!
Enyém Vagy, Szeretlek, Kérlek Maradj!

Hinned kell - Mindig az enyém leszel!

Enyém Vagy, Szeretlek, Kérlek Maradj!

Vadász

Mint űzött vad, a farkasoktól
Mint áldozat, a fejvadásztól.
Rohanunk, de mindig megtalál.

Lábnyom , amit hagysz a hóban
Követnek majd, jóban és rosszban.
Orrukban érzik, vérednek szagát.

Hey, megállj! - fenyegetve ordít utánad!
Vér, Halál!

Belülről nem ismer senki,
Kívülről ítél mindenki.
Csak azért, mert a rocknak hajnalán

Születtél, bele az éjbe
Nem juthatsz ki, árnyékból fénybe.
Elnyomva éltél hajdanán.

Vér, Halál! - Ez vár rád : közöny, utálat!
Rock, Metal - Régóta ez, ez ami áltat!

Nézd - Elég volt ebből az éjből
Élj - Éld meg így, hát a napot,
Lásd - Amikor a Rock zászlaját
Majd - A magasba feltarthatod!
Nézd - Kitörünk a fekete éjből
Élj - Arccal szembe várd a napot,
Lásd - Sugarai biztatnak téged
Majd - Vadászból csinálsz áldozatot!

Most Te vezetsz, menekül Tőled
A világot hajtod előtted,
Megismerik, dühödnek ostorát!

A zene szól, hajt hát a véred
Ha eléred, a szívét kitéped,
Most már a préda féli a változást!

Vér, Halál! - Csontját töröm, közel a végzet
Rock, Metal - Régóta ez, ez ami éltet!

Pokolba tart

A huszadik században élek, megszülettem, hát jegyem van. Nem tudom mi vár, mégis félek...
Elsuhanó fák, rohanó világ, bíbor csókokkal lecsókolom könnyeit, szárad minden, minden virág.
Utazok, mondhatnám, de valami hajt. Leszállni már nem lehet. Ez az Élet tudom rég, a Pokolba tart.

Van aki szembe néz, de mögötted hazug szót áld.
Vak szemek tengerében, úgy tesz, mint ki melleted állt.

Torokszorító veszélyes hely! Pokoli sínekre feszít a jel.
Feltépett sebekkel átéled újra! Hogy borul ködfátyol a temetett múltra...

Árad az életem, élem a sorsom
A jegyem rég megvan.
Árad az életem, élem a sorsomat
Tudom jól /Ez a vonat/- a Pokolba tart.

Van aki megsegít, de utána kincseket vár.
Hegyezett fülek közt, bosszúért érted kiált.

Torokszorító veszélyes hely! Pokoli sínekre feszít a jel.
Feltépett sebekkel átélem újra! Csikorgó kerékkel, tapos a múltra...

Oly mélyem alszom...

Egy fáradt nap után, vár rám az ágy
Fejem lehajtva már, álomra száll.
Lelkem érzem, itt könnyebben jár
Magához láncolva, célba talál.

A valóság elmarad, s képzelet él
Azt hittem, tőlem változást remél.
De emberként tisztel és becsül, ha kell
De állatként bánthat, ha nem érdekel.

A lelkem oly könnyű, sorsom nehéz
Tudod álomba taszít/ringat, egy kegyetlen kéz.
Tudom jól, hogy ha nem ébredek
Síromat őrzi a fejfám, s az emlékezet.

Könyörgök Neked, ébressz hát fel!
Az életem bármilyen, akkor is kell.
Ezen a sötéten, nem látok át
Valaki végre, gyújtson gyufát!

Oly mélyem alszom, a hold vigyáz rám
A testem, s a lelkem rég más utat jár.
Oly mélyen alszom, csak a szívem nehéz
Nem nyúl hát felém, segítő kéz.

Tükrök

Kék füsttel töltött élet,
Sáros mocsok és vér.
Sárguló képekről néznek,
Szellemként ennyit ér.

A tűz, a víz, a föld, az ég
A hús, a vér, mint hó, s a jég.
Belém karmolva átölel
Útjára indul az égi jel.

Mint felriadt gyermek éjjel,
Könnyes szemekkel fél.
Sötétben gyújtott fénnyel,
Lelke a színekben él.

Az éj, a hold, a nap, a fény
A láz, a vágy, mint szürke lény
Vékony bőrömön áthatol
Szememből csurog a fájdalom.

A lélek tükre összetört bennem
Ez a tükör, fakó már rég.
Emlékeim biztatnak engem
Legalább nem torzít a kép.
A lélek tükre összetört bennem
Az élet szeme, mindent lát
Szilánkja borítja be testem
Csak vérem ad feloldozást.

Nincs több esélyem érzem,
Eljátszottam már rég.
Hamis világtól vérzem,
Kezet nyújt hát a vég.

Az arc, a test, a szem, a száj
A sejt, a csont, a szív mi fáj
Torz képet festett a évekre
Tükrökben izzó életre!

Végszó

Tudod, hogy cél előtt elesni nem lehet,
De a megállt szív, már nem vonszolja testedet.
Tudom, hogy hangodat hallatni kénytelen,
De a félhomályt elfogadni, tudjuk, hogy képtelen.
Kell egy társ, aki a nehezén átsegít,
Vékony szárnyakon, a vadászra rárepít.
Küzdesz és ellenállsz, léted bizonytalan,
Életed vonatként robogva hontalan.
Oly mélyen alszol, s ha nem ébredsz hirtelen,
Lehet, hogy lelked elnyeli a végtelen.
Hamis világban éljük hát életünk,
Más képet fest elénk, közelgő végzetünk.
Szólok hát : Ébredés! Eljön a változás.
Tudjuk, ha így lesz majd, nem lesz több áldozás.
Legyen a Végszó, az Élet, mint jó tanár:
Törd szét a tükröket, Lelkünknek Hajnalán...!

end faq

 

Galéria

videók